"Audiatur et altera pars." (Seneca)

2011. október 6., csütörtök

Október 6

Gyermekkoromban belém ivódott Arad emlékezete. Mind szüleim, mind tanáraim és nevelőim megemlékeztek az aradi bosszúról, a magyar szabadság porba tiprásáról. Ez egyike nemzetünk fontos mérföldköveinek. Hogyan próbálta a magyar szuverenitás megteremtését gátolni egy idegen hatalom.
Minden évben elmondom hangosan a kivégzett főtisztek neveit, hogy ne felejtsük el soha. 1848/49 már olyan régen volt, hogy világos mára ki volt a jó és ki a rossz a magyarokkal szemben. Sajnos az I. Világháborút követő időszakot illetően a vélemények még megoszlanak. Ki kell halnia annak a generációnak, akik Kun Béláékat, vagy a nyilasokat és ideológiai utódaikat, mind a mai napig bűntelennek tekintik.
Eddig nem voltam még sosem Aradon, pedig ahogy Kölcsey sírjához Szatmárcsekére, ide is el lehetne zarándokolni. Pedig ma már lehetne emlékezni. Miért nem megyünk, mint Csíksomlyóra?
A magyar politikai függetlenségre 1849 után még jó sokat kellett várni és elég nagy árat kellett fizetni. Elveszett az ország 2/3-a, sok millió ember pusztult el mindmáig a szent szabadságért. A politikai függetlenség mellé, amely mára megadatott, a gazdasági függetlenség megteremtése lehet a méltó cél. Ezt valakinek végre ki kellene tűzni zászlajára. Minden magyar állampolgárra több millió forint államadósság jut. Ami ugyanolyan teher, mintha politikailag lenne az ország elnyomva. Mikor szabadul fel az ország teljesen. Talán, ha világ teljes informatikai rendszere összeomlik, ha az energia elfogy, vagy ha jön egy megszabadító, aki a  magyarokat megváltja. Nem tudom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése