2011. április 24., vasárnap
2011. április 23., szombat
Kex együttes - tetszik
Kex együttes - Kanapé
Kex együttes - Zöld-sárga
Baksa-Soós János: A kommunizmus is egy félreértés, nem rosszindulatú dolog, csak hibás. Nem emberek kikészítésére találták ki, csak egy hibás elmélet az, hogy a munkanélkülieket proletárnak nevezem és eleve műveletlen emberekből csinálok egy élvonalt. Ez egy hiba. Ezt bárhol vesszük hiba. Itt szakemberekre van szükség, nem proletárokra. (Forrás: www.fn.hu, 2007.)
2011. április 22., péntek
Erőszakosság apropó Szikszói gyilkosság: - nem tetszik
Egy 83 és egy 79 éves idős embert gyilkoltak meg Szikszón, a saját házukban, közölte a Borsod megyei rendőrség.
Milyen emberek lehetnek azok, akik két idős és védtelen embert kegyetlen módon ölnek meg? Elgondolni sem merem, mert ökölbe szorul a kezem és ideges leszek tőle. Ha el fogja kapni az elkövetőt (vagy többet) a hatóság a jogaikat betartva fog eljárni. Szállást és napi háromszori étkezést biztosít számára(ukra) és mindezt ingyen, az adófizetők pénzén, amit az elkövetők soha nem térítenek vissza az államnak. Vajon, ha fegyvere lett volna az idős embereknek meg tudták volna védeni magukat?
Innen jutott eszembe, hogy rövidesen a fegyvertartás is a közbeszéd tárgya lesz. Kérdés: rossz-e a törvényünk vagy csak a törvény alkalmazása rossz-e?
A mai törvény szerint Magyarországon fegyvere csak annak 100-200 ezer kiválasztottnak lehet, aki valamiért "megérdemli", hogy fegyvere lehet. Van fegyverviselési engedélye (hatósági engedély) és ért a fegyverekhez, vizsgát tett és egészségügyileg alkalmas. A többinek nem lehet.
Saját magát sem védheti meg preventíven senki és az életét veszélyeztető cselekménnyel szemben is csak úgy lehet, hogy mérlegeli a helyzetet.
Képzelem, hogy az idős és védtelen emberek az ijedtségükben mérlegelnek.
A magántulajdont sem lehet megvédeni száz százalékosan. A fegyvert még riasztásra sem használhatja az akinek nincs rá engedélye. A kerítésükbe áramot nem vezethet senki, mert ha tolvajokat megrázza az áram akkor is a gazda a hibás. Furcsa itt is a fordított gondolkodás.
Amerikában úgy tartják, hogy nem a fegyver öl, hanem az ember. Csehországban és Szlovákiában sem irtották még egymást ki az emberek pedig ott könnyebben lehet fegyvere bárkinek.
Mitől félnek a magyar törvényhozók? Nem bíznak a felnőtt magyar állampolgárokban? Mindenki magából indul ki, tartja a magyar mondás!
A magyar szabályozás a legszigorúbbak közé tartozik Európában. A magyar állam, mint az Európai Unió elismerésére vágyva szigorú törvényt hozott ez ügyben. Csehországban bárki viselhet fegyvert, aki elmúlt 18 éves és büntetlen előéletű. Ehhez indoklásul elég az önvédelemre hivatkozni. Szlovákiában 21 év feletti büntetlen előéletű polgárok folyamodhatnak fegyvertartási engedélyért a 2006. évi szabályozás értelmében. (Forrás: Horváth Eszter - http://www.jogiforum.hu)
Én a következőkhöz kötném a fegyvertartást:
- cselekvőképesség,
- bűntetlen előélet,
- 21 év feletti életkor.
2011. április 21., csütörtök
Tavasz- útépítés: tetszik
Örömmel vettem, hogy a Szentpéteri kapuban és a Zsolcai kapuban is a külső sávot elkezdték felújítani. Nemcsak toldozzák-foldozzák, hanem ahogy Európa más fejlettebb részein szokás, felmarják több centiméter mélyen az úttestet és új aszfalt szőnyeget raknak le a régi helyett. Már nagyon kellett ez. Igaz ez néhány óra zsúfoltságot jelent, de ennyit megér az új út és amúgy csak néhány napig tart úgyis az aszfaltcsere jó esetben. Az állam teljesíti az adófizetők első tízben lévő kéréseinek egyikét: Biztonságos, aszfaltozott főút.
Remélem a város is elkezdi javítani a kisebb kátyús utakat. Legalább azokat ki kellene javítani, ahol Miskolc város buszai járnak, ahol a városi intézmények megtalálhatóak: iskolák, óvodák, egészségügyi intézmények. Mit kell tennie annak a szakembernek akihez ez a feladat tartozik? Végig járja az útvonalakat. Egy nap alatt be lehet járni Miskolc összes utcáját!
Nem beszélek olyan utcákról, ahol mostanában jártam, mint a Mikes Kelemen utca, ami már úgy néz ki mint egy patchwork. A Dessewffy utcán busz is jár és vagy kb 2 db 1 méter széles 5-10 cm mély kátyú "díszíti". A Katowice utca felső része, ahol teherautók is megfordulnak és tele van kátyúval vagy ha Diósgyőrben járunk és a jelenlegi villamosvégállomás környéki főutakat nézzük még a tavalyi árvíz és a téli fagyások nyomai ma is látszanak az esővíz elvezetőknél és a csatonafedeleknél.
Nem ismerem Miskolc 2011. évi kátyúzási ütemtervét, de bízom benne, hogy minél több utcán javítják ki az aszfaltot.
2011. április 17., vasárnap
A „Muzsla csókja”, avagy élménybeszámoló a 36 km-es Hanák Kolos teljesítménytúráról a Mátrában - tetszik
Szint: 1291m
Táv: 35,6km
Tartalom:
Előzmény: edzések, mentalitás, állóképesség
Verseny: a háttér, a tudósítás a versenyről, a tempó, frissítések, a közérzet, „a holtpont vagy mi”
Egyebek:utazás, szállás, evés, apróságok
Előzmény
2009 szeptemberében kezdtem komolyabban edzeni. Heti kettő edzésen vettem részt és igazából ez azóta is így maradt. Ennyire van időm. A futással két célom van az egyik a fontosabb, hogy a fizikális kondíciómat megtartsam, a hétköznapi akadályokat így könnyebb venni, a másik egy maraton lefutása 2014-szeptemberéig.
Az az igazság, ahogy napról napra teszem a lépéseket egyre közelebbi a futócélom és ezt jó érezni. A heti két edzés, ami 20-30 km körüli futást jelent, még kevésnek tartom egy a maratonhoz. Azt még dédelgetem, misztifikálom. A maratont olyan dolognak tartom, amit egy férfinak az életében teljesítenie kell legalább egyszer.
De nem is ugrok úgy neki a maratonnak, hogy nem vagyok rá felkészülve fizikálisan és mentálisan sem. A tavalyi célom, amit el is értem a félmaraton volt, lefutottam hegyen és síkon is. Az idén igazából az a célom, hogy stabilan le tudjam futni és esetleg az időn javítsak.
A Hanák Kolos túra úgy jött a képbe, hogy korábban nem sikerült szintidőre teljesíteni különböző sérülések miatt és már szerettem volna magamat legyőzni.
Az őszi, a téli és most a tavaszi edzések is jól sikerültek és a külső megerősítés is megvolt ahhoz, hogy belevágjak és kipipáljam végre ezt a versenyt is. Írom ezt úgy, hogy nagyon tisztelem a hegyet.
A verseny
Az estét már Mátrafüreden töltöttem, gondoltam így nem kell korán felkelnem. Péntek délután 5-kor ettem utoljára. Sajnos az éjszaka nem aludtam túl jól. Jellemző malőr...Új ágy első nap nem kényelmes.
Szombaton reggel már 6-kor fent voltam. Na, épp azért mentem egy nappal korábban, hogy sokáig tudjak aludni. :-)
A 3 szelet vajas, szalámis, sajtos kenyérből álló reggelim után fél órával elindultam a starthoz, ahol igen cudar idő fogadott. Olyan, ami el akarja riasztani az embert. Fújt a szél és a napocskából még semmi nem látszott.
Le a Kékesről az első ellenőrző pontig:
A startnál tumultus. 8:31-kor elrajtoltam, de még mielőtt lezúdultam volna a Kékesről készítettünk néhány fényképet. Így igazából 8:35-kor indultam.
Az eleje az elég szörnyű volt, bemelegítésként minden koncentrációmmal azon voltam, hogy ki ne törjem a lábam. Kövek és gyökerek a meredek hegyoldalon és mindemellett egy csomó ember. El is csúsztak páran mellettem a nagyobb súlyú, az idősebb és a női túrázók közül.
Az első ellenőrző pontig nagy tömeg volt, szó szerint kerülgettem az embereket, mert kocogni próbáltam, de az első emelkedőn is bele kellett gyalogolni vagy 50 métert. Igazából még nem találtam magam. Az első ellenőrző ponton semmi frissítő nem volt. Viccesen a két bácsi pálinkát ajánlott frissítőként, amikor kérdeztem őket...
Útban Galyatetőre, a második ellenőrző pontig (9,7 km)
Még mindig nem passzolt minden. Ideges voltam amiatt, hogy nem úgy érzem magam, ahogy terveztem, meg az is zavart, hogy kialvatlan vagyok. A hasam mocorgott és még nem élveztem a futást bár az idő javult a nap már fent volt, csak a szél fújt. A kilátás néhány helyen nagyon pazar volt, ott egy-egy pillanatra megálltam és próbáltam rögzíteni az agyamban, mert hogy fényképezőt nem vittem magammal. Igazából egy energiaszeleten kívül semmi nem volt nálam.
Galyatető előtt a völgyben végre volt frissítés. Csak az olyan volt, mintha nem lett volna. Valami szörpféle volt kitéve és szódavizet lehetett hozzá nyomni. Ittam egy pohárral, mert már szomjas voltam. De aztán mikor haladtam felfelé a hegyen, hányingerem lett attól a „folyadéktól”, amit frissítésként adtak.
Fent a második ellenőrző állomáson várt a „technikai asszisztensem”, akitől kaptam végre normális frissítést: vizet és banánt. Az eredeti terv az volt, hogy az ellenőrző pontoknál kapok majd saját frissítést és így nem kell magammal cipelnem semmit. A kölcsönkapott hátizsákra sem volt igazából szükség, de azért be volt készítve minden eshetőségre számítva, mert Mátrakeresztes után (23km) nem tudhattam előre mire számíthatok.
Galyatetőtől a harmadik ellenőrző pontig: a Vöröskői kilátóig (14,8 km)
Végre, Galyatetőnél mintha kicseréltek volna, elkezdett jól esni a futás. Volt egy futótárs kb. egy kilométeren át akivel megbeszéltük, hogy szerinte sem volt jó ötlet szódavizet adni frissítésként.
Aztán utolért egy „mátrabérces” ismerőse, akivel elkezdtünk hárman futni csapatban. Nagyon jól ment a futás. Sőt, volt olyan rész, ahol én mentem elől és így érkeztünk meg a mátraszentlászlói frissítő állomásig, ahol fantasztikus, meleg, cukros teát adtak. Nagyon jól esett. Igazából, aki elölment, annak a fő feladata a lassabb túrázóknak való szólogatás volt: „jobbról”, vagy épp „balról”. Így futottunk Vöröskőig.
Vöröskőtől Ágasvárig (19,4km)
Vöröskőtől aztán az egyik társunkat elhagytuk, mert már korábban is görcsölt a lába és ketten kocogtunk tovább, beszélgetve és sok embert előzgetve. Az Ágasvári hegyoldalig együtt haladtunk, aztán én ott lemaradtam. Emlékeimben ez a hegy megszépült. Itt kígyózva haladt fel a sor. Futni nem lehetett csak gyorsabban gyalogolni. Nagyon durva volt. A pulzusom itt ment fel először úgy, hogy hallottam a szívem dobogását. Ez a rész rendesen kivett belőlem. Ágasváron mindig süt a Nap és nagyon meleg van, amikor ott vagyok, így volt ez most is. A csúcson egy rövid 2 mp-es pihenőt tartottam, lenéztem és már indultam is tovább. Amilyen meredek volt felfelé, ugyanolyan meredek volt lefelé, kb. olyan, mint a Kékesről le.
Irány Mátrakeresztes (22,7 km)
Aztán ahogy leértem, éreztem (a hegy aljában), hogy az ott lévő kocsmában vennem kell valami italt. Pihentem egy kicsit, megettem az egyik energiaszeletet és vettem is 2 db félliteres gatorade-t. Az egyik szinte azonnal lecsúszott. A másikat vittem magammal, mert akkor már nagyon jó idő volt és csorgott a veríték rólam. Ahol lehetett futottam a tempómat, nagyon jól ment. 12 óra 13-ra megérkeztem Mátrakeresztesre. A technikai asszisztensem adott száraz felső ruhát, vizet, banánt és egy energiaszeletet is. Jól éreztem magam. Aztán két perc pihenő után áthaladtam az ellenőrző ponton.
Útban a Muzsla felé (28,6 km)
Végül is amellett döntöttem, hogy elég lesz fél liter gatorade és egy energiaszelet az utolsó etapra, így nem vittem a hátizsákot és semmi más táskát magammal. Sajnos itt nem volt már futótársam, egyedül mentem és egyre több zombiszerűséggel kezdtem találkozni. Nálam is jelentkezett a fáradtság, ennyihez fizikálisan nem voltam hozzászokva. Sok-sok meredek volt, ahol hallottam a pulzusomat.
A Muzslát (az utolsó ellenőrző pont) nagyon tisztelem. Itt adtam fel korábban az achillesz gyulladásom miatt. A banánt megettem és kortyolgattam a folyadékot. Az emelkedőket gyalogoltam, spóroltam az erőmmel, a vízszinteseket kocogtam. Itt már nem előzgették egymást az emberek, a gyorsak már elmentek, a küzdők meg beálltak a sorba.
A Nyikom-nyeregnél (26,4 km) megálltam a cipőmből kivenni a kavicsokat, meg földet, mert már zavart. Aztán ahogy lehajoltam, megijedtem, mert görcsbe rándult a combom. Inkább a földre ülve vettem le a cipőmet meg a zoknimat is, mert abban is volt már föld. Gondolom a domboldalakról való lejövetkor ment bele. A görcs csak egy pillanatig tartott, a hirtelen mozdulattól lehetett.
Aztán gyalog fel a Muzslára. Itt jött el szerintem a holtpont nálam. Amíg fel nem értem, csak a következő 20 méterre gondoltam. Felértem és láttam a pecsételés után, hogy nincs frissítés.
Nem álltam meg. Majszolgattam az energiaszeletem utolsó negyedét és próbáltam beosztani azt a másfél deci gatorade-t, ami megmaradt. Az energiaszeletet már nagyon nem kívántam, egész nap ezt ettem, de tudtam muszáj enni, hogy legyen „kraft”.
A Muzsla egyébként egy nagyon ravasz hegy, mert az alján a Nyikom-nyeregnél nem látod, hogy hol a teteje és amikor már azt hiszed fent vagy, még van két hegy, amire fel kell másznod.
Szurdokpüspöki: a cél felé (35,6 km)
Kicsivel a Muzslánál lévő ellenőrzőpont után még tartott a holtpontszerűség („Mikor lesz ennek már vége?”). De akármerre néztem nem láttam biztató tekinteteket, inkább szenvedő, elgyötört arcokat. Aztán elmúlt a rossz érzés és a vízszinteseket elkezdtem lassan kocogni. A lejtők eleinte nem estek jól. Utolértem két gyalogló futóruhás srácot, akik szintén a vízszinteseket kocogták csak. Beálltam utánuk és így kényelmesebb is volt a haladás. Az utolsó nagyobb emelkedő után egy szép kis csapat („vonat”) jött így össze. Itt már a tájat nem élveztem. Monotonon azon járt az agyam, hogy egyenletesen lélegezzek, minimális erőkifejtéssel haladjak a cél felé. Még vagy hat kilométer volt hátra.
Kb nyolcan kocogtunk egymás után. Jó érzés volt így futni, mert láttam, hogy mindenki kb annyira bírja, mint én. Mindig más ment előre. Aztán az egyik srác kiesett, mert elszámította magát. Kapott csokit és megállt megenni. Nem nézett ki biztatóan.
Megittam az utolsó korty frissítőmet is és már nem volt semmi folyadék nálam. Ez a tudat kezdett zavarni, de a közérzetem a cél közeledtével egyre jobb lett.
A gyaloglókat kerülgettük egymás után. Sokkal nehezebb volt, mint az elején. Aztán a patak előtti utolsó köves domboldal következett, ami nem esett jól. A csapatunk eddigre szétesett, lemaradtak a többiek. Én egy leányzó után mentem, aki jó tempót diktált. Még volt egy rövid felfelé a pataktól, amit nagyon nem kívántam már, innen dacból futottam.
Már csak kb. egy kilométer volt a célig és a szőlőlugasok mellett futottunk. Ott már nagyon szomjas voltam és kértem két gyaloglótól egy korty folyadékot. Citromos vizet adtak. Jó volt.
Az utolsó pár száz méteren, ahol körös körül borospincék voltak, valami pincefesztivál zajlott. Jó illatokat éreztem, sokan biztatták a finiselőket, sőt egy „kékkútnál” egy kislány műanyagpohárból vizet osztott. Itt már nyugodt voltam ismét.
A célba, amikor beérkeztem a technikai asszisztensem első szavai ezek voltak: Gratulálok, de késtél! Ekkor átpörgött az elmúlt két órának a történése és elnevettem magam.
Sikerült! Pecsételtek, átvettem a kis zárócsomagot és mentem nyújtani, meg enni és inni.
Megjegyzések és amit legközelebb másként csinálnék:
Kevés frissítő pont, Mátrakeresztes után egy sincs! A végére több folyadékot viszek.
A kemény terepek az idő múltával megszépülnek, nem tűnnek olyan durvának, de valójában azok maradnak, nem szabad elfelejteni.
Táv: 35,6km
Tartalom:
Előzmény: edzések, mentalitás, állóképesség
Verseny: a háttér, a tudósítás a versenyről, a tempó, frissítések, a közérzet, „a holtpont vagy mi”
Egyebek:utazás, szállás, evés, apróságok
Előzmény
2009 szeptemberében kezdtem komolyabban edzeni. Heti kettő edzésen vettem részt és igazából ez azóta is így maradt. Ennyire van időm. A futással két célom van az egyik a fontosabb, hogy a fizikális kondíciómat megtartsam, a hétköznapi akadályokat így könnyebb venni, a másik egy maraton lefutása 2014-szeptemberéig.
Az az igazság, ahogy napról napra teszem a lépéseket egyre közelebbi a futócélom és ezt jó érezni. A heti két edzés, ami 20-30 km körüli futást jelent, még kevésnek tartom egy a maratonhoz. Azt még dédelgetem, misztifikálom. A maratont olyan dolognak tartom, amit egy férfinak az életében teljesítenie kell legalább egyszer.
De nem is ugrok úgy neki a maratonnak, hogy nem vagyok rá felkészülve fizikálisan és mentálisan sem. A tavalyi célom, amit el is értem a félmaraton volt, lefutottam hegyen és síkon is. Az idén igazából az a célom, hogy stabilan le tudjam futni és esetleg az időn javítsak.
A Hanák Kolos túra úgy jött a képbe, hogy korábban nem sikerült szintidőre teljesíteni különböző sérülések miatt és már szerettem volna magamat legyőzni.
Az őszi, a téli és most a tavaszi edzések is jól sikerültek és a külső megerősítés is megvolt ahhoz, hogy belevágjak és kipipáljam végre ezt a versenyt is. Írom ezt úgy, hogy nagyon tisztelem a hegyet.
A verseny
Az estét már Mátrafüreden töltöttem, gondoltam így nem kell korán felkelnem. Péntek délután 5-kor ettem utoljára. Sajnos az éjszaka nem aludtam túl jól. Jellemző malőr...Új ágy első nap nem kényelmes.
Szombaton reggel már 6-kor fent voltam. Na, épp azért mentem egy nappal korábban, hogy sokáig tudjak aludni. :-)
A 3 szelet vajas, szalámis, sajtos kenyérből álló reggelim után fél órával elindultam a starthoz, ahol igen cudar idő fogadott. Olyan, ami el akarja riasztani az embert. Fújt a szél és a napocskából még semmi nem látszott.
Le a Kékesről az első ellenőrző pontig:
A startnál tumultus. 8:31-kor elrajtoltam, de még mielőtt lezúdultam volna a Kékesről készítettünk néhány fényképet. Így igazából 8:35-kor indultam.
Az eleje az elég szörnyű volt, bemelegítésként minden koncentrációmmal azon voltam, hogy ki ne törjem a lábam. Kövek és gyökerek a meredek hegyoldalon és mindemellett egy csomó ember. El is csúsztak páran mellettem a nagyobb súlyú, az idősebb és a női túrázók közül.
Az első ellenőrző pontig nagy tömeg volt, szó szerint kerülgettem az embereket, mert kocogni próbáltam, de az első emelkedőn is bele kellett gyalogolni vagy 50 métert. Igazából még nem találtam magam. Az első ellenőrző ponton semmi frissítő nem volt. Viccesen a két bácsi pálinkát ajánlott frissítőként, amikor kérdeztem őket...
Útban Galyatetőre, a második ellenőrző pontig (9,7 km)
Még mindig nem passzolt minden. Ideges voltam amiatt, hogy nem úgy érzem magam, ahogy terveztem, meg az is zavart, hogy kialvatlan vagyok. A hasam mocorgott és még nem élveztem a futást bár az idő javult a nap már fent volt, csak a szél fújt. A kilátás néhány helyen nagyon pazar volt, ott egy-egy pillanatra megálltam és próbáltam rögzíteni az agyamban, mert hogy fényképezőt nem vittem magammal. Igazából egy energiaszeleten kívül semmi nem volt nálam.
Galyatető előtt a völgyben végre volt frissítés. Csak az olyan volt, mintha nem lett volna. Valami szörpféle volt kitéve és szódavizet lehetett hozzá nyomni. Ittam egy pohárral, mert már szomjas voltam. De aztán mikor haladtam felfelé a hegyen, hányingerem lett attól a „folyadéktól”, amit frissítésként adtak.
Fent a második ellenőrző állomáson várt a „technikai asszisztensem”, akitől kaptam végre normális frissítést: vizet és banánt. Az eredeti terv az volt, hogy az ellenőrző pontoknál kapok majd saját frissítést és így nem kell magammal cipelnem semmit. A kölcsönkapott hátizsákra sem volt igazából szükség, de azért be volt készítve minden eshetőségre számítva, mert Mátrakeresztes után (23km) nem tudhattam előre mire számíthatok.
Galyatetőtől a harmadik ellenőrző pontig: a Vöröskői kilátóig (14,8 km)
Végre, Galyatetőnél mintha kicseréltek volna, elkezdett jól esni a futás. Volt egy futótárs kb. egy kilométeren át akivel megbeszéltük, hogy szerinte sem volt jó ötlet szódavizet adni frissítésként.
Aztán utolért egy „mátrabérces” ismerőse, akivel elkezdtünk hárman futni csapatban. Nagyon jól ment a futás. Sőt, volt olyan rész, ahol én mentem elől és így érkeztünk meg a mátraszentlászlói frissítő állomásig, ahol fantasztikus, meleg, cukros teát adtak. Nagyon jól esett. Igazából, aki elölment, annak a fő feladata a lassabb túrázóknak való szólogatás volt: „jobbról”, vagy épp „balról”. Így futottunk Vöröskőig.
Vöröskőtől Ágasvárig (19,4km)
Vöröskőtől aztán az egyik társunkat elhagytuk, mert már korábban is görcsölt a lába és ketten kocogtunk tovább, beszélgetve és sok embert előzgetve. Az Ágasvári hegyoldalig együtt haladtunk, aztán én ott lemaradtam. Emlékeimben ez a hegy megszépült. Itt kígyózva haladt fel a sor. Futni nem lehetett csak gyorsabban gyalogolni. Nagyon durva volt. A pulzusom itt ment fel először úgy, hogy hallottam a szívem dobogását. Ez a rész rendesen kivett belőlem. Ágasváron mindig süt a Nap és nagyon meleg van, amikor ott vagyok, így volt ez most is. A csúcson egy rövid 2 mp-es pihenőt tartottam, lenéztem és már indultam is tovább. Amilyen meredek volt felfelé, ugyanolyan meredek volt lefelé, kb. olyan, mint a Kékesről le.
Irány Mátrakeresztes (22,7 km)
Aztán ahogy leértem, éreztem (a hegy aljában), hogy az ott lévő kocsmában vennem kell valami italt. Pihentem egy kicsit, megettem az egyik energiaszeletet és vettem is 2 db félliteres gatorade-t. Az egyik szinte azonnal lecsúszott. A másikat vittem magammal, mert akkor már nagyon jó idő volt és csorgott a veríték rólam. Ahol lehetett futottam a tempómat, nagyon jól ment. 12 óra 13-ra megérkeztem Mátrakeresztesre. A technikai asszisztensem adott száraz felső ruhát, vizet, banánt és egy energiaszeletet is. Jól éreztem magam. Aztán két perc pihenő után áthaladtam az ellenőrző ponton.
Útban a Muzsla felé (28,6 km)
Végül is amellett döntöttem, hogy elég lesz fél liter gatorade és egy energiaszelet az utolsó etapra, így nem vittem a hátizsákot és semmi más táskát magammal. Sajnos itt nem volt már futótársam, egyedül mentem és egyre több zombiszerűséggel kezdtem találkozni. Nálam is jelentkezett a fáradtság, ennyihez fizikálisan nem voltam hozzászokva. Sok-sok meredek volt, ahol hallottam a pulzusomat.
A Muzslát (az utolsó ellenőrző pont) nagyon tisztelem. Itt adtam fel korábban az achillesz gyulladásom miatt. A banánt megettem és kortyolgattam a folyadékot. Az emelkedőket gyalogoltam, spóroltam az erőmmel, a vízszinteseket kocogtam. Itt már nem előzgették egymást az emberek, a gyorsak már elmentek, a küzdők meg beálltak a sorba.
A Nyikom-nyeregnél (26,4 km) megálltam a cipőmből kivenni a kavicsokat, meg földet, mert már zavart. Aztán ahogy lehajoltam, megijedtem, mert görcsbe rándult a combom. Inkább a földre ülve vettem le a cipőmet meg a zoknimat is, mert abban is volt már föld. Gondolom a domboldalakról való lejövetkor ment bele. A görcs csak egy pillanatig tartott, a hirtelen mozdulattól lehetett.
Aztán gyalog fel a Muzslára. Itt jött el szerintem a holtpont nálam. Amíg fel nem értem, csak a következő 20 méterre gondoltam. Felértem és láttam a pecsételés után, hogy nincs frissítés.
Nem álltam meg. Majszolgattam az energiaszeletem utolsó negyedét és próbáltam beosztani azt a másfél deci gatorade-t, ami megmaradt. Az energiaszeletet már nagyon nem kívántam, egész nap ezt ettem, de tudtam muszáj enni, hogy legyen „kraft”.
A Muzsla egyébként egy nagyon ravasz hegy, mert az alján a Nyikom-nyeregnél nem látod, hogy hol a teteje és amikor már azt hiszed fent vagy, még van két hegy, amire fel kell másznod.
Szurdokpüspöki: a cél felé (35,6 km)
Kicsivel a Muzslánál lévő ellenőrzőpont után még tartott a holtpontszerűség („Mikor lesz ennek már vége?”). De akármerre néztem nem láttam biztató tekinteteket, inkább szenvedő, elgyötört arcokat. Aztán elmúlt a rossz érzés és a vízszinteseket elkezdtem lassan kocogni. A lejtők eleinte nem estek jól. Utolértem két gyalogló futóruhás srácot, akik szintén a vízszinteseket kocogták csak. Beálltam utánuk és így kényelmesebb is volt a haladás. Az utolsó nagyobb emelkedő után egy szép kis csapat („vonat”) jött így össze. Itt már a tájat nem élveztem. Monotonon azon járt az agyam, hogy egyenletesen lélegezzek, minimális erőkifejtéssel haladjak a cél felé. Még vagy hat kilométer volt hátra.
Kb nyolcan kocogtunk egymás után. Jó érzés volt így futni, mert láttam, hogy mindenki kb annyira bírja, mint én. Mindig más ment előre. Aztán az egyik srác kiesett, mert elszámította magát. Kapott csokit és megállt megenni. Nem nézett ki biztatóan.
Megittam az utolsó korty frissítőmet is és már nem volt semmi folyadék nálam. Ez a tudat kezdett zavarni, de a közérzetem a cél közeledtével egyre jobb lett.
A gyaloglókat kerülgettük egymás után. Sokkal nehezebb volt, mint az elején. Aztán a patak előtti utolsó köves domboldal következett, ami nem esett jól. A csapatunk eddigre szétesett, lemaradtak a többiek. Én egy leányzó után mentem, aki jó tempót diktált. Még volt egy rövid felfelé a pataktól, amit nagyon nem kívántam már, innen dacból futottam.
Már csak kb. egy kilométer volt a célig és a szőlőlugasok mellett futottunk. Ott már nagyon szomjas voltam és kértem két gyaloglótól egy korty folyadékot. Citromos vizet adtak. Jó volt.
Az utolsó pár száz méteren, ahol körös körül borospincék voltak, valami pincefesztivál zajlott. Jó illatokat éreztem, sokan biztatták a finiselőket, sőt egy „kékkútnál” egy kislány műanyagpohárból vizet osztott. Itt már nyugodt voltam ismét.
A célba, amikor beérkeztem a technikai asszisztensem első szavai ezek voltak: Gratulálok, de késtél! Ekkor átpörgött az elmúlt két órának a történése és elnevettem magam.
Sikerült! Pecsételtek, átvettem a kis zárócsomagot és mentem nyújtani, meg enni és inni.
Megjegyzések és amit legközelebb másként csinálnék:
Kevés frissítő pont, Mátrakeresztes után egy sincs! A végére több folyadékot viszek.
A kemény terepek az idő múltával megszépülnek, nem tűnnek olyan durvának, de valójában azok maradnak, nem szabad elfelejteni.
2011. április 9., szombat
"A furulyás Hendrix" és bandája - Kerekes Band koncert az Ifiházban - tetszik
Először gyimesi népzenét hallottam a Kerekestől kb. 3 éve. Kiváló zenekarként aposztrofáltam. Igazából mást nem is hallottam tőlük. Aztán később egy fesztiválon élőben valami elképesztően újat mutattak be a világzene műfaján belül. Másnap már kerestem a neten és ráakadtam. Azóta vagyok "Kerekes fan".
Tegnap egy újabb meglepetés ért, ami a banda produkcióját illeti. Kemény rock alapokon nyugvó, főként instrumentális zene szólt. Rock? Funky? Jazz? Úgy ezek együtt. A hangszerek pedig erőteljesen elektronikus hangzással megszólaltatva a kor emberének hangolva. Ezek szólid szavak persze, mert valójában totális minőségi rockzenét hallottam!
Jól zenéltek így lehet összefoglalni. A zenéjük pedig egyszerűen jellemezve: jó zene.
A szinpadi produkcióként is nagyon naprakész amit mutattak.
Hendrix, Rage against the machine csak néhány inspiráció a zenei alapokat tekintve.
Számomra a zenei desszert és Kerekes védjegy a zenekar bemutatása volt a koncert végén, ami igazi improvizációt és örömzenélést eredményezett a közönség pedig élvezhette a totális zenét.
Régi igazság: akkor jó egy koncert amikor a zenekar is élvezi, amit játszik...
Egyelőre itt egy videó a Kerekesről, remélem találok majd egy Miskolcon készült videót is róluk.
2011. április 7., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)