Tegnap néztem a tv-ben a DVTK-Krasznodar futballmérkőzést. Ez volt az Európa Liga 3. fordulójának első meccse, amelyet Debrecenben játszottak. A második mérkőzést Oroszország legdélibb területein fogják játszani.
Gratulálok a Diósgyőrnek az eddig elért eredményeihez, mert ilyen sikert az elmúlt évtizedekben nem láthattunk. Nem érezhettünk ilyen örömet.
A Krasznodar az orosz bajnokság 5. helyezettje volt és a tv szakkommentátor szerint a játékosok pénzben kifejezett értéke 10-szer annyi, mint a Diósgyőrieké. Ha a realitást nézem, akkor papírforma eredmény született. Elverték a DVTK-t "itthon" elég rendesen és legyünk őszinték az "oroszok" nem játszottak jól.
Mivel DVTK szurkolónak tartom magam, aki sosem drukkolt más csapatnak elfogult vagyok. Emiatt érzelmileg nehéz értelmezni az eredményt. Azt szeretném, ha mindig nyerne a csapat, vagy legalábbis jó meccset látnék a tv-ben, vagy a lelátón. Ennyi.
Néhány gondolat, kérdés megfogant bennem a meccs közben. Nem tudom milyen tanáccsal küldte a pályára a fiúkat az edző, nem tudom miért játszottak már az első 3 percben úgy mint, akik elfelejtettek focizni, de az első 5 perc rányomta a bélyegét az egész mérkőzésre.
Lehet hosszú a szezon és jól esne egy kis pihenés, de srácok ezzel a játékkal nem kerültetek volna idáig. Nem hiszem, hogy ez volt a koncepció. Miért kell ennyire megijedni saját árnyékotoktól? Sajnos inkább tűnt grund focinak a Diósgyőr játéka, mint profi labdarúgásnak. Olyan kishitűek voltatok a pályán, hogy az nem kifejezés. Nézzétek vissza a meccset! Kifogás mindig van, tudom én is. Mintha elfelejtettetek volna mindent, amit a fociról tudtatok korábban.
Valakinek segítenie kellene a fejeket rendbe rakni és az öltöző falára kitenni, hogy mit jelent a profizmus a sportban, mert magával a fogalom értelmezésével van a baj. Tehát nektek most erre a meccsre kellett volna gondolni és nem egy másikra. Nektek ezt a meccset kellett volna megnyerni és nem a hétvégi másik mérkőzést. Arra csak ma kell elkezdeni készülődni. Ha az oroszok 10-szer többet érnek és Ti ezt elhiszitek és így álltok hozzá, soha nem fogjátok megverni őket. Azt is elfelejtettétek, hogy míg az NB1-ben, ha elbuktok egy meccset, lehet javítani nemcsak a következő héten, hanem a szezonban is. Az EL-ben nem. Igen ez már egy más szint. Ezt még meg kell szokni, nem csak a játékosnak, de a szurkolónak is. A hazai bajnokság langyos lábvíz a nemzetközihez képest. Nemcsak, hogy más szint, de más dimenzió is. Pedig még hol van a nemzetközi élvonal?
Azért ki kell emelni egy Diósgyőrit a kapust, Antal Botondot. Aki meglátásom szerint sokkal jobb volt mint a többiek. Neki "kényszer" volt jó teljesítményt nyújtania az igaz. De mindenki érti, hogy miért.
A tanulást illetően jó tapasztalat volt a meccs. Mert a bukásokból sokat lehet tanulni. Sőt az EL igazából erre jó, mert fiatalként olyan rutint tudtok szerezni, amit más magyar focista nem.
De én szurkolóként maximalista vagyok, telhetetlen, megszokom a jót és csak a győzelmet tudom elfogadni, azt ha úgy küzdtök, mint a gladiátorok. Ez van.
De azért: Hajrá Di-ós-győr! Diósgyőr!
