"Audiatur et altera pars." (Seneca)

2011. augusztus 29., hétfő

Kutyások, hej...

Előrebocsátom nincs semmilyen háziállatom. Mivel társasházban lakom és nem kertes házban, ezért nem tartok semmit. Bár néha van egy pókom...:-)
Szeretem a kutyákat is. De én nem tartanék bérházi lakásban kutyát. Nem arra született szegény jószág, hogy a négy fal között élje le élete nagy részét. 
A gondos gazdik leviszik a kutyusaikat reggel és este is sétálni, de nekem néha úgy tűnik ez nem is a kutyákról szól, hanem a gazdik közösségi igényeit elégíti ki. Abban az utcában is ahol élek sok kutyatulajdonos él, kisebb - nagyobb házikedvencükkel. 
A kutyások hamar csapatba verődnek és beszédbe elegyednek egymással. Sőt van úgy, hogy nem csak egy-kettő gazdi beszélget, hanem akár egy tucatnyian is összeverődnek. 
Az én észrevételem vagy legalábbis felvetésem az az, hogy a kutyások inkább a járdát, vagy az út melletti zöldeket válasszák trécselésre, ne pedig az úttestet, mert az lehet akár balesetveszélyes is. Sajnos már hallottam fél füllel a kutyát sétáltató vehemensebb gazdiktól, hogy kerülje ki az autós őket, hiszen van hely.
Ezt mindig meg is teszi mindegyik autós, mert nem hallottam olyanról, hogy bárki is elütött volna akár gazdát, akár kutyát az utcánkban. De más a szituáció, amikor már ősszel csúszós az út. Megjegyzem ez az út, egy domb lejtője. Persze a kutyusok egy része el van engedve póráz nélkül, hadd szaladgáljon a blöki...
Végül is inkább az autós alkalmazkodjon, mint a kutyás gazda.
A másik észrevételem a kutyásokkal kapcsolatban, amikor póráz nélkül sétáltatják az állatot az utcán vagy a házak között. Már voltam szem- és fültanuja olyan jelenetnek, amikor egy öt éves forma kislány megijedt a gazditól kicsit eltávolodó kutyától. Majd amikor az anyuka megkérte a tuljadonost, hogy vezesse pórázon a kutyát a gazdi erőteljes hangon nyugtatta az anyukát, hogy a kutya nem bánt. De kérdezem én is az anyuka után is, hogy ez rá van írva, vagy honnan tudja, akár ő, akár a gyerek? Egy közepes termetű kutya, ami mellett nincs ott a gazdája egy városi gyerek számára, akár félelmet is ébreszthet.
Hátha ez a kutyás hozzáállás is meg fog valamikor változni. Egyébként Miskolc ebrendeletében benne van, hogy kutyát pórázon lehet sétáltatni.
Részlet a jogszabályból: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 24/2010.(VI. 30.) sz. rendelete az állattartás helyi szabályairól


Az ebtartás egyéb szabályai

11.§

(3) „Belterület közterületén - kivéve az ebek futtatására kijelölt területeket - ebet csak pórázon lehet vezetni. Közterületen ebet csak olyan személy vezethet, aki az eb irányítására, kezelésére és féken tartására képes.
(4) Közterületen az eb tulajdonosának biztosítania kell, hogy az eb sem más állatot, sem embert harapásával ne veszélyeztethessen.
(5) Szájkosarat használni a (4) bekezdésben foglaltak végrehajtása érdekében – ha külön jogszabály a szájkosár használatát nem írja elő – kizárólag az egyed jellemzően agresszív magatartásának ismerete esetén kell.” (41/2010. (II.26) Korm. rend. 17.§(1)-(3) bek.)
 
Szabálysértési rendelkezések


16.§

Aki e rendelet 4. § (7) – (10) bekezdéseiben, 11. § (1) - (4) bekezdéseiben foglalt előírásokat megszegi szabálysértést követ el és  harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. A szabálysértés tetten ért elkövetője háromezer forinttól húszezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújtható.

2011. augusztus 25., csütörtök

Apropó Bagamér

Előzménynek itt a Hajdú Online cikke Titokzatos éjszaka Bagamérban címmel. Miért írok mégis egy más megyében történt eseményről? Azért mert jó pár éve tendencia. Ami erről eszembe jut az a demokrácia kereteinek feszegetése, a törvények be nem tartása, a civil kurázsi.
Miről is van szó szerintem? Vannak emberek, akik mások életét megkeserítik, mások alkotmányban rögzített jogait - az ember alavető jogait - nem tartják tiszteletben. Ezt az állapotot nagyon sokan elfogadják. Az erősebb kutya b*szik elv alapján. De vannak egyre többen akik nem hajtják le a fejüket, nem fordulnak el, ha ilyet látnak és szóvá teszik. Netán telefonálnak a rendőrségre, hiszen a rendőrség dolga az emberek biztonságának megóvása. Az állam teljesítse kötelességét, vállalt feladatát. Persze volt néhány év, amikor ezek a hangoskodók, törvényt be nem tartók azt hihették, hogy ez mindig úgy lesz, ahogy ők élni szeretnének. De a társadalom nem így működik. A társadalom szabályok szerint működik, amik törvények formájában le vannak fektetve. A törvényeket pedig be kell tartani! Mindenkinek!
Nehéz azt megszokni, hogy az intézkedő rendőrt nem lehet lebaltázni, megverni, leköpni, túlerőben megfenyegetni, meg a fenyverét elvenni. Aztán, ha a rendőr erősítést hív és az erősítés megérkezik és rendet tesz, az persze fáj. De régi mondás az: "Mindenkivel a maga nyelvén kell beszélni, hogy megértse a mondandót." 
Apám azt mesélte, hogy annak idején még a háború előtt Diósgyőrben volt egy csendőr, aki ha belefújt a sípjába és rámutatott az illetőre és odahívta magához, az oda ment hozzá 50-100 méterről is és nem fordítva. Tisztelték a csendőrt. Ennyi elég volt a közrend biztosításához. Volt tekintélye a rend emberének. Persze volt halálbüntetés is és a börtönök nem oktatási és szórakoztatási központok voltak. Hanem ott sínylődtek az emberek!
A börtönben rosszabb életminőséggel találkozik az ember, mint a való életben. Ez lenne az elv. Sajnos azonban sok embernek a börtön jobb életminőséget jelent, mint a való élete. Akkor meg mi benne a büntetés?  
Mégis mi legyen a tanulsága ennek az írásnak? Az, hogy igenis ne féljenek a tisztességes állampolgárok jelezni a hatóság felé, ha a társadalmi normákra fittyet hányó magatartással találkoznak. Mert, ha kevesebb deviancia lesz a környezetünkben, akkor lehet, hogy jobb lesz itt élni Magyarországon.

2011. augusztus 23., kedd

Tolószékesnek lenni...

Nem irigylem a tolószékeseket. A mai nap szemtanúja voltam egy jelenetnek, amit muszáj voltam végignézni. Nem úgy tettem, mint sok mindenki más, aki mellett történik egy ehhez hasonló eset. S talán ha az utca túl oldalán vagyok cselekszem is.
Egy nagy forgalmú út zebráján haladt át igen lassan egy tolószékes férfi. Éppen, hogy átért, mire a gyalogosoknak pirosra váltott a jelző lámpa. Én később értem oda és a túl oldalról figyeltem a szituációt. A zebra túl oldalán a rámpa ki van ugyan alakítva a mozgáskorlátozottaknak és gyerekkocsival közlekedőknek, ami felvezet a járdára. Azonban valami vezeték fektetés után az aszfalt réteget nem javították ki és emiatt egy kb 5-6 cm-nyi mélységben és kb 40 cm szélességben differencia van ezen a rámpán.
A mozgáskorlátozott rendesen nekikészült és hátramenetben araszolt fel a rámpán. Csak a lábával tolva magát, ami eléggé keservesen nehéznek tűnt a túl oldalról. Drukkoltam neki, hogy sikerüljön. Közben láttam, hogy más problémája is lehetett a férfinek, mert a fejét lógatva időnként meg - megrándult az egész testével egyetemben. Természetesen a történet itt még nem fejeződik be. Kb. a rámpa első harmadát tette meg amikor egy férfi -egy olyan közömbös fajta érkezik a zebra túl oldalára, ahol küszködik a tolószékes (én a kinézetéből és a ruházatából arra  gondoltam, hogy ipari üzemben dolgozik). A fejét végig a másik irányba fordította és cigit vett elő eközben, hogy rágyújtson. Egy pillanatra sem nézett oda, úgy tett, mint akinek minden keze tele van vagy el van foglalva és nincs ideje egy pillantásra sem. Eközben másfelé meresztette a szemeit. Én eközben párhuzamosan néztem a lassan felérő tolószékest és most már dohányozva várakozó férfit. 
Vajon tényleg ilyenek vagyunk ennyire közömbösekké váltunk? Vagy ez csak a városi emberre jellemző? A mozgáskorlátozott igazából egy pillantást sem vetett a pár lépésre álló férfira. Lehet, hogy nem is igényli az effajta segítséget, hiszen hozzá van szokva, hogy mindent egyedül kell csinálnia.
Még mielőtt zöldre váltott a lámpa felért. Ott megpihent és a környezetére nem figyelve most már menetirányba fordulva gurult a járdán.
Vajon miért nem váltott a rendőrlámpa hamarabb, mert én szerettem volna felajánlani a segítségem. Én nem tudok az ilyen helyzet mellett szótlanul elmenni. Ez van. Most csak végig kellett néznem ezt a történetet.

2011. augusztus 11., csütörtök

A miskolci húszemeletes ház

Egykor Miskolc dicsősége volt, elit-ház. Igényes lakások és környezet. Mára azonban Miskolc egyik szégyenfoltja. Kik laknak benne és hogy élnek ezt csak a szociális munkások tudják, esetleg a postás, meg azok az antenna szerelők akiknek muszály felmenni a toronyépület tetejére.
Mesélték, hogy nem emberi körülmények uralkodnak benne. Fertő és kész életveszély a higiénia hiánya, ami uralkodik. Nem tudom én nem voltam benne és nem is megyek be sosem. Az biztos, hogy a környéke elszomorító. 3 hete szemétdomb a szemetes edények környéke. Nem viszi el a hulladékot semmilyen cég. Gyakran járok el mellette és igen elszomorító a látvány.
Érdemes lenne Miskolc város döntéshozóinak is ellátogatni egy felmérésre. Sem a mostaniak, sem az előzőek nem oldották meg a problémát. Mondjuk megnéztem volna amint 2010 elején Che Guevara-s pólójában a korábbi polgármester végigjárja a toronyházat és beszélget az ott lakókkal... Nem hiszem, hogy ilyet akár most is lehet majd látni. Én sem mennék be.
Hogy mi lenne a megoldás, nem tudom...