Lassan itt az év vége. Év végén mindig számot vetek, mi történt, mi volt a legjobb ami történt, mi volt a legrosszabb, ami történt velem, az országgal, a világgal. Az új évre terveket készítek, mik lesznek az új célok, és milyen módon tudom azokat elérni.
Most számoltam ki az idén futottam több, mint 1000 km-t, hegyen-völgyön, terepen és persze betonon. Három versenyen lefutottam a félmaratoni távot. Megtapasztaltam milyen az, amikor eléhezik a szervezet egy hosszú futás alkalmával. Futottam hóban és hidegben, hóolvadékban, tavaszi esőben, szélben, júliusi forróságban, és gyönyörű tiszta és száraz futóidőben. Fantasztikus sziklaperemeken pihentem meg és meseszép panorámákat láttam.
Sokat táncoltam, szép népdalokat énekeltem somogyban és az erdélyi mezőségen. Ráéreztem ezeknek a táncoknak az igazi ízeire, a daloknak mondandójára és megértettem Kallós Zoltán szavait, hogy mi kell a magyar nemzet kultúrájának fennmaradásához. Ezért használom a magyar nyelvet, énekelem népdalait, táncolom táncait.
Az idén keresztapa lettem és ez nagyon felemelő érzés. A koma és a kománé rámbízná a gyermekét, ha velük történne valami.
Az idén volt két választás. Hiszem az eredményektől függetlenül is, hogy az emberek mindig jól döntenek. Ennek a társadalomnak most erre volt szüksége. Magyarország olyan úton haladt 2010-ig, ami a káosz felé vezetett volna. Ha leteszik elém az asztalra a túros és a lekváros palacsintát tudom melyiket választom, azt amelyiket akkor jobban kívánok. Persze, ha én nem szeretem a lekvárt akkor bárhogy kínálják a lekváros palacsintát nem azt fogom választani. Szerintem ilyen a politika is. Magyarországnak magyarnak kell maradni. Világosan meg kell határozni mi az, ami ahhoz kell, hogy 2900-ban is a Kárpát-medencében lévő államalakulatot Magyarországnak hívják. A történelem könyvek úgy fogják tanítani, hogy 2010-ben zárult le véglegesen az a korszak, ami 1948-ban kezdődött.
A két választás között pedig volt több árvíz is. Először Miskolcon, a Kilián délen pakoltam a homokzsákokat a köztársaság utcánál, miközben a lakók nézték a tévét. Az is tény, hogy nem csak egyetemisták pakolták a zsákot, hanem sok gárdista is. Ja igen és jogászok, pedagógusok, mérnökök, fáradt férfiak és nők is. Mindeközben esett az eső. A Szinva az utcákon folyt 40 cm-es magasan.
Másodszor Felsőzsolcán zsákoltunk, a srácokkal, amíg volt mit pakolni és mibe. Aztán víz mindenütt, mindenhonnan, pincéből, szennyvízaknából, kertvégéből.
Ez az árvíz volt eddigi életem 20 legmeghatározóbb élményeinek egyike és az idei év legnagyobb kalandja. 80-100 cm-es víz mindenütt. Az éjszaka izgulás, reggel evakuálás, összeomlott házak. Aztán katonai csapatszállító vezetőfülkéjében kimenekülés a településről.
Ezek voltak a legmeghatározóbbak 2010-ben.
