Így az I. Világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékezve jutott eszembe néhány gondolat. Például az, hogy Magyarországnak jelenleg nincs komoly hadserege. Nálunk a "vissza mindent" gondolatnak így nincs realitása. A médiában a politikusok, az újságírók történelemről beszélnek, írnak nem pedig elérendő célról.
Ami korábban az arisztokráciának évszázadokba telt, azaz az etnikai arányok megváltoztatása, addig ugyanerre 45 év elég volt a II. Világháború utáni diktatúráknak. Lásd pl. Románia, Szlovákia, délszláv államok. Természetesen a politikai kommunikáció most az Európai Unióval, Ukrajnával, Szíriával, Palesztinával van elfoglalva.
A kulturális értelemben vett "magyartalanítási" folyamat a Kárpát-medencében a háttérben továbbra is folyik. A határainkon kívül talán még gyorsabb, mint 1990 előtt, de az ország határain belül is kormányoktól függően hol gyorsabb, hol lassabb. (Itt gondoljon mindenki a kisebbségek jogaira és kötelességeire, támogatásaira)
Most pedig visszatérek a címben megfogalmazottakra:
Romániában szinte minden városban találhatóak az alább felsorolt nevű utcák, utak, sugárutak, körutak. Szemezgetek a kedvencekből: az utca neve mellett zárójelben egy rövid névmagyarázat található.)
- 1918. december 1. utca, sugárút - (Az erdélyi románság gyulafehérvári gyűlése kimondta a Román Királysággal való egyesülést.)
- 1919. augusztus 3. utca - (A román hadsereg Budapestre való bevonulásának napja.),
- Tiszai Hősök útja - (A román hadsereg egészen a Tiszáig ellenőrzése alatt tartotta a Magyarország keleti részét az I. Világháború után.)
Kíváncsi vagyok, hogy Miskolcon vagy mondjuk Budapesten, mikor fognak így elkeresztelni egy utcát:
- 1938. november 2. utca (I. Bécsi döntés - a Felvidék visszacsatolása)
- 1940. augusztus 30. út (II. Bécsi döntés - Észak-Erdély visszacsatolása)
Erre még a szocializmusban felnőtt lakosság is felkapja a fejét és provokációnak nevezi, vagy csak annyit mond juj...
Javaslom legyen a városunk úttörő e téren és például a Miskolc északi részét a keletivel összekötő új utat keresztelje el a fentebbi nevek közül... (Természetesen ebbe a kérdésbe csak azok szólhatnak bele, akik a rendszerváltás után születtek.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése