Persze ma, amikor a versenyszféra
terhei még mindig óriásiak, nem is beszélve a lakosságéról, nem
lehetséges a látványos életmód javulás. Az állam még mindig túl sok adót, járulékot szed be és túl rosszul oszt
el. A munkavállaló még mindig töredékét kapja meg annak a pénznek, amibe
ő a munkáltatójának havonta kerül. Nyilván rossz a szerkezete a nagy
társadalmi rendszereknek.
A nyugdíjbiztosítók pénze már az államé,
ami lehet jó a társadalom szempontjából de, hogy nem arra fordították amire kellett volna, az
szomorú. De van olyan vélemény is, hogy ha nem "államosítják" eltűnt volna a biztosítottak pénzének jelentős része mire nyugdíjba mentek volna.
De meg fogják-e kérdezni jövőre a választások után, hogy ugyan mire is ment el az a sok milliárd forint, amit a nyugdíjbiztosítók kezeltek. Akár lesz, akár nem
lesz kormányváltás.
Még mindig
Budapesten döntenek el szinte mindent, sőt egyre inkább. Úgy mondják Borsod, Miskolc dolgát sem itt döntik el 2010 óta(!). A korábbi uniós
szubszidiaritás lassan a homályba vész sok tekintetben. Ez van.
Mégis teszik fel a kérdést, miért
jó az ha az állam, a kormány nem tud bármit azonnal megtenni? Azért,
mert így az emberek nem lesznek kísérleti nyulak. A demokratikus fékek
erre valók. Pl. sajtó, alkotmánybíróság, civil szervezetek. Lásd Nagy-Britannia valódi konzervativizmusa.
Bár
ezt a budapesti, légkondis irodák vidéket 3 éve nem látott hivatalnokai
honnan is tudnák. Most ők szokják Budapestet, de haza már ők sem
akarnak menni. A tűz lángja, akit egyszer megmelegített, az utána nem
akarja felcserélni a kihült hamu messzi szürke látványával. Így volt ez a korábbi
kurzus melegedőivel is.
Pedig
vissza kéne tekinteni a kezdetre, nem elfelejteni. Segíteni és
lehetőséget adni, amikor a pozíció azt lehetővé teszi. Nem
pártpolitákai célból, hanem nemzeti és hazafias érdekből. Az a többtucat ős aki egyszer bíróként állna szemben veled, és tetteid kérné számon, mit felelnél. Persze számon is fogják kérni az elődők! Nem meghunyászkodni
országos "állami szuperhatalmasságok" harácsolásai előtt. Hanem odaállni
és elmondani, hogy itt ez a város, itt ez a vidék, ez is élni akar (szerencsére volt erre péda, de ritka mint a fehérholló). Ha
pedig párthatalmi szóval csitítanak le, akkor összefogni és seggbe rúgni
a "mucsai" párttitkárokat.
Elérkezik lassan 2014. Megkérdezik majd az egyszerű emeberek mit tett országgyűlési képviselő úr (mert, hogy nő nem ül az Parlamentben ebből a megyéből) azért a vidékért ahonnan az országgyűlésbe küldték. Kérdezik majd a sok (23! - Fideszes, Jobbikos, eMeSZPés) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei országgyűlési képviselőt, hogy önálló gondolata mennyi is volt az elmúlt három-négy évben megyéjét illetően?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése