Nemrég egy beszélgetés fültanúja voltam. Ki az igazi magyar? Tették fel a kérdést a határon túli magyarokra vonatkoztatva. Az aki ott született, de átjött, mert nem akart idegen elnyomásban élni. Vagy az aki dacolva, mindennel, és elfogadva a hódítók minden gazemberségét ott maradt Jugoszláviában, Ausztriában, Csehszlovákiában, a Szovejetunióban és Romániában.
Árulás-e a jobb jövő érdekében a szülőföldet elhagyni és mondjuk átköltözni az anyaországba. Árulás-e letelepedni magyarként a nyugati demokráciákban? Szerintem nem. Sőt, aki ilyet állít az struccként fejét homokba dugva éli világát. Azt gondolom, hogy nincs különbség Miskolcról Budapestre költözés között és a Kassáról Debrecenbe, a Gyulafehérvárról Münchenbe, vagy a Kolozsvárról Budapestre költözés között sem.
Persze két típusú ember van, akinek magyar a párja, és akinek nem. Akinek nem magyar a párja, felesége, férje, az ott fog maradni idegen földön, és megpróbál asszimilálódni. Gyerekei ott nőnek fel, és jobban fogja beszélni az idegen ország nyelvét, mint a magyart, ha egyáltalán megtanulja. Akinek magyar a párja, ott két lehetőség áll fenn. Örök idegenként halnak meg idegen földön, mindamellett, hogy gyermekeik már idegen föld állampolgárai lesznek és a magyar valami romantikus múlthoz köthető dolog lesz nekik. A másik, az hogy hazahúzza őket a honvágy, a család, a kötelesség, a temető. Ahogy sok magyar hazajött annak idején is a XX. század fordulóján. Akkor is azért mentek ki, mert nem tudtak idehaza úgy boldogulni, ahogy szerettek volna, ma is azért mennek ki. Igaz, akkor 3-5-7 gyerek is volt egy családban, ma viszont max. 2 van. Ezek szerint ez az ország most sem képes eltartani annyi embert, amennyi most él e hazában a jelenlegi jövedelemviszonyok mellett. Erre kellene odafigyelnie az államnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése